#Szijjártó Péter











Lázadó celebgyerekből szélsőjobbos mémtábornok lett a Budapestre látogató Donald Trump Jr., akit egyesek már a következő amerikai elnökként emlegetnek
 

Lázadó celebgyerekből szélsőjobbos mémtábornok lett a Budapestre látogató Donald Trump Jr., akit egyesek már a következő amerikai elnökként emlegetnek

Az anyai ágról cseh származású Donald Trump Jr.-nak évekbe tellett megbocsátania apjának, amiért bulvársztorit csinált szülei válásából, később azonban beadta a derekát, és csatlakozott a családi céghez, amelyet ma már öccsével ő vezet. Apjából időközben amerikai elnök lett, amihez a kisebb Don elsősorban a közösségi médiában folytatott szélmalomharccal járult hozzá, de akár kétes hátterű oroszokkal is tárgyalt a politikai haszon reményében. Ma már sokan úgy emlegetik, mint a lehetséges következő elnököt, noha formálisan most sem tagja a kormányzatnak – igaz, néha már egészen úgy viselkedik, mintha az lenne.








Szijjártó ellenez minden Ukrajna-párti kezdeményezést
 

Szijjártó ellenez minden Ukrajna-párti kezdeményezést

Nem kapott róla kérdést a kormánypárti sajtótól, így aztán nem is beszélt Szijjártó Péter az ukrajnai Szumi ellen virágvasárnap elkövetett, 34 halálos áldozatot és több mint 100 sérültet követelő orosz támadásról. A külügyminiszter elmondta, hogy Magyarország semmilyen, Ukrajnába irányuló támogatást nem hajlandó támogatni – ezt a többi tagállam elfogadhatatlannak tartja.